Emlékezés és vallomás

Apáink, anyáink igazi hangját, tízezernyi dalát a XX. század két legnagyobb magyarja fedezte föl és adta át folytatásra tanítványaik seregének, rajtuk keresztül pedig mindnyájunknak. Mert ahogyan a próféták s a hadvezérek is apostolokkal, püspökökkel és papokkal, – ezredesekkel, századosokkal és hadnagyokkal növelték híveik seregét, – azonképpen Kodály és Bartók igéit is tanítványok sokasága gyarapította-közvetítette-oltotta belénk, hogy ezáltal műveltebbek, boldogabbak legyünk!

És miképpen Boldog Gizella, Szilágyi Erzsébet, Török Sophie, Seilern Crescentia, Laborfalvy Róza és Sándor Emma állt Szent István, Hunyadi János, Kazinczy Ferenc, Széchenyi István, Jókai Mór és Kodály Zoltán mellé, segítve Őket munkájukban, – s ha kellett: vigasztalva őket nehéz napjaikban –, úgy állt Kaposi Edit Vass Lajos mellett, miközben ő maga is szolgálta-gyarapította nemzeti kultúránkat, közös önismeretünket. Az az öt-hat évtized, amit ők ketten a magyar műveltségnek, művelt magyarságnak szenteltek, szervesen folytatta, szélesítette és mélyítette Bartók és Kodály vetését.

Boldogok lehetünk valamennyien, akik az ő közelükbe kerülhettünk, akik egy húron, egy hangon pendültünk, zenghettünk Velük! Hisszük, valljuk, hogy ezen a helyen csak testük pora és hamvai nyugszanak; de lelkük a Mennyei Paradicsomban együtt örvendezik Bartók Bélával, Kodály Zoltánnal, Bárdos Lajossal, Farkas Ferenccel és Veress Sándorra, Széll Jenővel és Muharay Elemérrel.

Ünneplő Feleim! Járjunk tehát az Ő útjukon, őrizzük és áldjuk emléküket lankadatlan szeretettel és hálával!