Alkotó hűség - önérzetes magyarság

Vass Lajos az idén 80 éves lenne, s életpályája a születésétől a haláláig szemléletesen tanúsítja ezt, egy olyan korban, amikor a magyarság nemzeti léte, szellemi, lelki megmaradása a tét. Az első és a második világháború, s az utána következő időszak ez – egészen a '89-es rendszerváltásig követően. A nemzeti progresszió korszakát írjuk ekkor, amikor az irodalomban mindenek előtt a népben és nemzetben gondolkodó haladó polgári irodalom és a népi írók képviselői – Ady Endre, Móricz Zsigmond, József Attila, Veress Péter, Szabó Pál, Illyés Gyula, Németh László, Nagy László, Csoóri Sándor és mások, a zenében pedig Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Ádám Jenő, Bárdos Lajos, Rajeczky Benjámin, Csenki Imre, Gulyás György és pályatársaik törekvései határozták meg a magyar kulturális élet áramlását, amikor a politika képtelen volt partnere lenni az intellektuális élet kihívásainak, miközben korlátozta a nemzet természetes és szerves fejlődését: ideológiailag és politikailag gúzsba kötve élt az egész ország.

Vass Lajos a Heves megyei Poroszlóról, földműves családból érkezik a zenekultúrába. Első zenei élményeit a szülői ház jelenti – édesapja „nótafaként” a Népművészet Mestere –, a zene tudatosult mélységeit először a Debreceni Református Kollégium Tanítóképzőjében éli meg, ahol tanítói és református kántori oklevelet szerez. Innen kerül a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára, s 1951-ben középiskolai tanári, karvezetői és zeneszerzői, majd karmesteri diplomára érdemesül. Korrepetitorként, karnagyként és zeneszerzőként vállal először munkát, előbb a Muharay Elemér vezette Népi Ének, Játék- és Táncegyüttesnél, a későbbiekben a Petőfi Tisztképző Akadémián és a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesénél – ahol is Vásárhelyi Zoltán és Forrai Miklós mellett dolgozik.

Az 1956-os októberi forradalom idején a művészegyüttes többhónapos turnén Kínában vendégszerepel; visszatérőben a szovjet diplomácia nyomása ellenére sem vállalják a moszkvai fellépést...
Miután ezért a művészegyüttest feloszlatják, s a férfi kart két évre az Országos Filharmónia veszi át, ott végez karnagyi tevékenységet, majd ezt követően két éven át állás nélkül tengődik...

1960-tól a Ganz-MÁVAG Acélhang férfi karának vezetője, 1962-től pedig – három évtizeden át – a Vasas Központi Művészegyüttes Vegyeskarának, majd 1975-től Szimfonikus Zenekarának is vezető karnagya lesz. Emellett 1964-től a CSEMADOK meghívására az akkor alakult Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának vendégkarnagya – egészen 1992-ben bekövetkezett haláláig.

Vass Lajost a legtöbben – Magyarország-szerte –, mint a Magyar Televízió által 1969-70-ben meghirdetett Röpülj páva című népzenei vetélkedő művészeti vezetőjét ismerték meg – és „a népzene prófétájaként” tisztelik ma is –, miközben tevékenysége rendkívül széleskörű és sokszínű volt. Kezdve a népdalgyűjtéssel, a bodrogközi és a poroszlói gyűjtőutakkal, folytatva sokirányú karnagyi munkájával – kórusok és zenekarok élén. Karnagyként férfi – és vegyeskaraival a magyar és a világ kórusirodalmának szinte minden remekművét bemutatta, Bartók Béla férfi karaitól Kodály Zoltán férfi – és vegyeskarain át Farkas Ferenc, Veress Sándor, Bárdos Lajos, Szervánszky Endre, Kocsár Miklós, Szokolay Sándor és mások, miként Palestrina, Monteverdi, Muszorgszkij vagy Eugen Suchony kórusműveit is megszólaltatta. Jól olvassuk-e Kodályt? címmel elemző tanulmányt írt a világhírű zeneszerző műveinek előadási problémáiról, melyből egy jeles mondat: „Magyar karvezetőnek lehet-e nemesebb feladata, mint Kodály műveit újra és újra, jobban és jobban megérteni és tolmácsolni.” Aki őt látta és hallotta vezényelni, tanúsíthatja, művészi alázata és szenvedélye nem ismert határokat. Tehetségéhez szorgalom, széleskörű műveltség, jó ízlés, önérzetes magyarság és sajátos kisugárzás párosult. Szuggesztivitása énekest és hallgatót, közönséget egyaránt magával ragadott.

Személyesen én – bár korábban megismerkedtünk – 1980-ban kerültem közelebb hozzá, miután Pozsgay Imre kulturális miniszter a Kórusok Országos Tanácsa főtitkárává kinevezett. Akkor ő a népzenei bizottság helyettes vezetője volt, később a művészeti bizottság vezetője lett. Maklári József mellett – aki 1980 és 1990 között a KÓTA elnöke volt – Pallos Bélával együtt jelentős szerepet vállalt az 1982-ben, a Budapest Sportcsarnokban rendezett Kodály-centenáriumi hangverseny előkészítésében és megvalósításában. Vass Lajos a nagyszabású programban – amelyen tízezres kórus énekelt – a vegyeskar élén a Mátrai képeket vezényelte félelmetes koncentrációval és szenvedéllyel. A KÓTA művészeti bizottsága vezetőjeként új kórus-minősítési rendszert kezdeményezett Éneklő Magyarország elnevezéssel, melynek lényegét nem a verseny, hanem a találkozás élményének erősítésében, s népdalösszeállításoknak a hangversenyek végén történő közös éneklésével gondolta el.

Külön meg kell említenünk azt a missziót, amelyet a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának vezetésével vállalt – a közelmúltban elhunyt Janda Ivánnal együttműködésben –, hiszen ez a kórus egyben a szlovákiai tanítóság zenei műhelye, a felvidéki magyar kórusvezetők továbbképzési fóruma is volt. Vass Lajos meghívására magam is részt vettem néhányszor különböző rendezvényeken Pozsonyban, Dunaszerdahelyen, Galántán és más településeken, ahol a próbák ugyanolyan nagy élményt jentettek számomra, mint a hangversenyek.

Vass Lajos zeneszerzői munkásságának megítélése nem lehet feladatom. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy Veress Sándor és Farkas Ferenc tanítványaként Kodály Zoltán útján járt abban is, hogy zeneszerzőként elsősorban a magyar népdalok világához fordult, s abban is, hogy saját invencióinak megelevenítésében a zsoltárok és a magyar költészet legjelesebb szövegeiből választott – Janus Pannoniustól (Mathias Rex) Kazinczy Ferencen (Tövisek és virágok), Petőfi Sándoron (Elvándorol a madár...), Ady Endrén (Kis karácsonyi ének), Juhász Gyulán (Piros remény), József Attilán át (Tavasz van, gyönyörű!) Weöres Sándorig (Varázsének). Népdalfeldolgozások, táncjátékok, különféle kísérőzenék, hangszeres művek és kórusénekek mellett tizenkét oratóriumot és kantátát, továbbá kilenc színpadi művet és négy bábjátékot írt gyermekek számára.

Vass Lajost minden tevékenységében tiszta emberség és erkölcsiség,hivalkodás mentes önérzetes magyarság és rendíthetetlen plebejusi hűség hatotta át – életének utolsó percéig. Emlékszem, hogy 1992 őszén nagy betegen is érdeklődéssel figyelte, mi történik az országban, és Eszterházy Péternek egy cinikus hangú írására, amely a Magyar Nemzet-ben jelent meg, a következőképpen reagált: „... Azt írja Eszterházy: „Kicsi, fantasztikus és jelentéktelen ország vagyunk.” E három jelzőn közül az első kettő igaz. De jelentéktelen?” – És hosszan sorolja világhírű tudósaink és művészeink névsorát. Írásának fotómásolatát e sorok írójának is elküldte.

Vass Lajos lelkes és nemes, szenvedélyes és lelkesítő tevékenysége meghatározó szerepet játszott és játszik abban, hogy népdalkörök, pávakörök sokasága ma is őrzi népzenei hagyományainkat, mégsem zárhatjuk be valamiféle „népzenei karanténba”. Alkotó hűsége, önérzetes magyarsága a jövőben is példa lehet a hazai muzsikusok új és új nemzedékei számára.