Ebben az évben, március 4-én találkoztak a Muharay együttes tagjai, emlékezve 60 évvel ezelőtti Nemzeti Színházi bemutatóra.
Kaposi Edit is készült, hogy ismét találkozhasson a régi kedves barátokkal. A találkozó napján kaptuk a hírt, hogy beteg és
nem tud eljönni.
(Az alábbiakban a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója, Borbáth Erika beszédét közöljük, amely a mindnyájunk
által tisztelt Kaposi Edit temetésén, 2006. május 5-én hangzott el.)
Pedig a Muharay csoportban is meghatározó személyiség volt. A leánycserkész mozgalomban ismerkedett a közösségi élettel, a népi hagyományokkal. Már akkor is énekelt, táncolt. A Muharay együttesben ismerkedett meg Vass Lajossal, aki fiatal zeneakadémistaként vezette a Muharay együttes népdalkörét. Vass Lajos az elkövetkező évtizedekben férje és alkotótársa volt, akivel 1946-48 között a Bodrogközi táncokat dokumentálták filmfelvételeken, szöveges és zenei gyűjtéseket végeztek, majd feldolgozták a gazdag anyagot. Erről az időszakról szól dr. Kaposi Edit 1999-ben megjelent könyve, a Bodrogköz táncai és táncélete.
Kettejük munkássága olyan alkotó életközösség volt, amelyben meghatározó szerepet kapott a hagyományápolás, a népművészet
iránti elkötelezettség.
1951-ben került az akkori Népművészeti Intézethez, amelyet később Népművelési Intézetnek kereszteltek át. Ezt megelőzően
a Kelet-Európai Tudományos Intézetben működő Magyar Táncmunkaközösségben dolgozott. A Népművelési Intézetben a néprajzi
kutatások mellett tánctörténettel is foglalkozott.
Mind a mai napig alapműnek számít a Maácz-Kaposi néven ismertté vált néptáncmozgalmi segédkönyv. A néptáncmozgalom fellendülő korszakában mind tudományosan, szakmailag, mind emberileg szolgálta a hagyományápolás, a hagyományőrzés ügyét.
Figyelme a társastáncok felé is fordult. Kutatta az európai és a magyar társastánc történetét, melyek eredetét, táncanyagát, a táncokhoz kapcsolódó társas élet jellegzetességeit is feldolgozta. A 60-as években az intézet által is felkarolt tánc- versenyeztetésben, a csoportos, formációs táncversenyek meghonosításában segédkezett. Fontos szerepet töltött be a megyék táncéletében, szakmai segítségét gyakran kérték országszerte. Intézetünkben 1971-ig dolgozott, később főleg táncművészeti szakíróként tevékenykedett.
Ebben az időben születtek meg a magyar színházi tánckultúrához kapcsolódó írásai is. De továbbra is nyújtott táncművészeti kérdésekben szakmai segítséget a volt kollégáknak, és szakértőként a megyei népművelő munkatársaknak és táncos csoportvezetőknek. Az intézet Kaposi Edit számos cikkét, elemzését, tánctörténeti szakírói művét jelentette meg. Ezek a munkák nagy segítséget nyújtottak az évtizedekig folytatott tánccsoportvezető-képzéshez. Ezt a művészeti képzést nemcsak tematikáival, hanem személyesen, előadói munkásságával is támogatta. Köszönettel tartozunk neki, hogy életútja során szakmai tudásával, emberi példájával segítette az intézet, de leginkább a mozgalom megerősödését és kiteljesedését.
Sajnos már kevesen dolgoznak olyan kollégák a Magyar Művelődési Intézetben, akik személyesen is együtt dolgozhattak Kaposi Edittel. A kollégák, akikkel közvetlen kapcsolatban állt, szakmájában nagy tudású, segítőkész embernek ismerhették meg, akiben volt tartás, méltóság, aki nemcsak gyűjtő és szakírói munkájával, hanem személyes munkakapcsolataiban is tekintélyt szerzett az intézetnek.
„Ha minden egyes táncalkalmat körültekintő gonddal, ifjúságunk iránti szeretettel, a helyi igényeknek, hagyományoknak megfelelően szervezünk meg, akkor a bál, a bálon tanult dal és tánc még évek múlva is szép emlékként marad meg minden résztvevőben.”
Úgy gondolom, hogy ez a mondat is összefoglalja azt az elkötelezett munkásságot, amely a legapróbb részletekig átgondolt, pontos, nagy körültekintéssel megszervezett munkát hagyományoz ránk, amelyet nekünk kötelességünk megőrizni, és továbbvinni.
Köszönjük!
Borbáth Erika
forrás: folkMAGazin 2006/3.
Köszönjük Berán István úrnak és a kiadónak, hogy a cikk weblapunkon történő közzétételéhez hozzájárultak.