„Amíg a halál nem keres,
Elvagyunk nélküled Uram,
De vádlott lesz minden felperes,
Ha rájön, hogy nincs több futam.”
(Vári Fábián László: Alkonyra járnak a jelek)
BÚCSÚZUNK, DE A TANÁR ÚR ITT MARAD VELÜNK
Pótolhatatlan veszteség érte a magyar zenetudományt, a magyar népzenét. Meghalt dr. Olsvai Imre, a MTA Zenetudományi Intézetének nyugalmazott főmunkatársa. Nem "csak" fiai, közelebbi családja siratja, de számos népzenei, zenei csoport, emberek, akiknek ő volt a TANÁR ÚR, nem beszélve a kedves kollégákról.
Április 2-án lett volna 83 esztendős.
Hosszú évek óta betegeskedett, de a szenvedést szótlanul tűrte, s még humorizálni is képes volt betegsége apropóján. Elmondta, hogy a heti háromszori, 4 órás kezelése alatt, milyen hangokat hall abból a szerkentyűből, amelyet két tűvel vezetnek be a karjába; „először csak egy „sima” d-t, később, e-fisz-e-t hallok – mondta s közben énekelte – , de a cisz meg ne szólaljon, mert akkor összeszaladnak az ápolónők, az a ’vészhang’. Hogy mi történik ilyenkor, azt nem tudom, de ott is el lehet tölteni az időt.”
Vallomása szerint, tudat alatt, már gyermekkorában fogékonnyá vált a népdal iránt. Részben külső környezetéből, részben pedig az esztergomi Bencés Gimnáziumba járó bátyjától (Vavrinecz Béla).
Így hát, természetes és egyenes útja volt a Zeneakadémiára, ahol – többek között, Kodály Zoltán és Szervánszky Endre tanítványaként 1956-ban zenetudományi – népzenekutatói, majd ’58-ban zeneszerzői diplomát kapott (szín jelesen). A Népművészeti Intézetben, utána a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató csoportjában dolgozott. Kodály Zoltán kitüntető kívánságára, Egyiptomban és Kubában is végzett kutatásokat, a környező országokon kívül.
A ’74-es fúzió után a Zenetudományi Intézet tudományos, majd főmunkatársa lett. 1998-ban nyugdíjazták, ám azóta is, folyamatosan bejárt és végezte, hihetetlenül magas szintű munkáját.
Fő tevékenysége mellett, intenzíven foglalkozott oktató- közművelő feladatokkal is. Ennek megfelelően, az ELTE Folklór Tanszékén időszakosan, a Miskolci Egyetemen 6 évig (itt avatták díszdoktorrá), a Nyíregyházi Főiskolán folyamatosan tanított népzeneismeretet, gyűjtésmódszertant, gyakorlati hagyományőrzést és ápolást.
Mindezt persze, nyári tanfolyamokon, szabadegyetemeken, rádióműsorokban, betegségének súlyosbodásáig tette. Ezzel több százra tehető a tőle kikerült tanítványok száma, akik az általa kapott tudással, a népzenei mozgalomban, pótolhatatlan munkát végeznek, a jelen és a jövő számára.
Óriási szakmai tudását a szólisták és csoportok zsűrizésében is hasznosította. Az a szeretet, amely őt körülvette munkatársai és tanítványai körében, nem írható le. Százszor hangzott el – a legkülönbözőbb záróbeszédei, vagy egy-egy megnyitó alkalmával, hogy „minden szavát aranyba kellene foglalni”.
Állandóan törődött a körülöttünk élő, tőlünk elszakított magyarokkal is. Rendszeresen járt a Vajdaságba, Horvátországba, Szlovéniába, Szlovákiába, Ukrajnába, hogy zsűrizzen, előadjon és továbbadja hatalmas tudását, a legnagyobb szerénységgel és szakmai alázattal. Munkájára, szakértelmére mindig lehetett számítani.
Munkásságát tankönyvek, folyóiratok táji népdalkiadványok és népzenei hanglemezek is őrzik. Megható volt a szakemberek számára, amikor a Vass Lajos Népzenei Szövetség által kiadott, általa válogatott „Népdalkörök kézikönyve” II. kötetének dalait, 5 órán keresztül énekelte a hozzá mellékelt CD számára, már súlyos betegen.
90 körül van azon ismeretterjesztő műsorainak száma, amelyet a budapesti és az újvidéki rádiónak készített. Hét sorozatnak volt népzenei szakértője, a budapesti, szegedi, újvidéki, hamburgi, bristoli és a nagoyai (Japán) televízió számára.
Publikációi felsorolhatatlanok e rövid búcsúzásban. Mégis! Az egyik legfontosabb – felbecsülhetetlen – munkája a Bartók és Kodály által szerkesztett Magyar Népzene Tára, amelynek néhány kötetét – részben Járdányival – elemezte, rendszerezte, tudományos útmutatóval látta el. Mintegy 7000 népzenei dallamot gyűjtött, és magyar mellett, nemzetiségi, szomszédnépi anyagot is.
Szinte a teljesség szintjéig jutott Somogy, Tolna, Baranya és Zala megye népzenei kincseinek megmentésében. Saját anyagát a kétszázezres akadémiai összgyűjteménybe illesztette, és szinte haláláig végezte összehasonlító vizsgálatait.
Zeneszerzői munkásságából kórusművek, dalok, népzenei témákra készített feldolgozások (közöttük néptánckísérő zenék), kamaraművek születtek. Feldolgozott néhány, a Röpülj páva-mozgalom idejében felszínre került népdalt.
Megzenésített – többek között –, Balassi Bálint, Kosztolányi Dezső (pl. A Zászló), Weöres Sándor dalokat.
Teljes aktivitással vett részt – örökös tiszteletbeli elnökként –, a Vass Lajos Népzenei Szövetség, valamint a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek) népzenei munkájában.
Mindemellett teljes odaadással és ismerettel hódolt földrajzi szenvedélyének is, amelyet gyűjtőmunkái során remekül hasznosított, épp úgy, mint a magyar nyelv szépségének, tisztaságának őrzését.
Kitüntetései:
Négy alkalommal részesült zeneszerzői kitüntetésben.
Dr. Olsvai Imre tudományos népzenekutatói, népművelői, értékmentési és őrzési tevékenysége, pedagógiai munkássága felbecsülhetetlen értékű. Emberi tulajdonságai alapján, minden tudását olyan módon tudta továbbítani, amellyel megérdemelten, a legnagyobb szeretetet és megbecsülést kapta munkatársaitól és tanítványaitól. Előadásai, írásai nemcsak népzenei szakmai szempontból vívják ki mindenki elismerését, csodálatát, hanem mintapéldái a szép magyar nyelv ápolásának és őrzésének is.
Búcsúznunk kell, kedves TANÁR ÚR, nyugodj békében! Mi tudjuk, hogy itt maradsz közöttünk, s a sok jó és szép, amit tanítottál, örökre hirdeti és áldani fogja nevedet.
Dr. Gerzanics Magdolna
www.gerzanics.hu
Itt meghallgató, a vele készült utolsó interjú hangfelvétele.
(Kérem várjon türelmesen, amig a megnyíló oldalon a hangfelvétel betöltődik és megszólal!)
Dr. Olsvai Imre és Nagy László, mindkettő elment már… |
Dr. Olsvai Imre Zentán |
Dr. Olsvai Imre egy somogyi népdalt énekel Birinyi Józseffel |
A tanítványokkal |