15 éves a Kőröshegyi Népdalkör


2008. május 17-én ünnepelte fennállásának 15. születésnapját a Kőröshegyi Népdalkör.

A helyiek mindent megtettek azért, hogy emlékezetes legyen ez a szép jubileum: gyönyörű környezet, virágkölteményekkel díszített Faluház, együtt ünneplő vendég kórusok, sok vidámság és finom vacsora.

Természetesen a népdal volt a főszereplő, gyakran zúgott a vastaps a szebbnél szebb dalcsokrok elhangzása után.

Néhány szó a meghívott testvérkórusokról: a Kéthelyi Asszonykórus Hurja Lajos és a Balatonszabadi Népdalkör Egyesület Nagy Ágoston vezetésével. A három kitűnő somogyi kórus mellett két kőröshegyi csoport, a gyermek néptáncosok és a négytagú citeraegyüttes színesítette az ünnepi műsort. A hangverseny befejezése után jöttek a köszöntők, ajándékozás, visszaemlékezések és a kórustörténeti kiállítás megtekintése.

Uszkai Margit kórusvezető kiemelte, hogy igazi közösséggé formálódott a társaság, nagyon szeretnek együtt énekelni. Születésnapi köszöntőt és hozzá ajándékot adott át Marcali Tamás jelenlegi és Pavlek Ferenc korábbi polgármester, akik nagyban segítették a Népdalkör eddigi tevékenységét. Szalai Lilla Kaposvárról az egész megye jókívánságait tolmácsolta, a testvér kórusok ajándékát Hurja Lajos kórusvezető Kéthelyről, Balatonszabadi részéről Németh János elnök adta át.

A Vass Lajos Népzenei Szövetség nevében Nagy Ágoston vezetőségi tag gratulált, és további sikereket kívánt.

A rendezvényt vacsora és vidám zenés est zárta.

15 éves a Kőröshegyi Népdalkör 15 éves a Kőröshegyi Népdalkör 15 éves a Kőröshegyi Népdalkör 15 éves a Kőröshegyi Népdalkör 15 éves a Kőröshegyi Népdalkör 15 éves a Kőröshegyi Népdalkör

Kezdőoldal  »  15 éves a Kőröshegyi Népdalkör