Népzenei Konferencia és Népzenei Gála


„Kérdezzétek, most már tudom,
Nem mehettem másik úton,
A sorsomat dalba írták,
Mezők fölött a pacsirták.”
(Csontos Vilmos: Hűség)

Emlékezés

Vass Lajos születésének 80. évfordulójára
Kodály Zoltán halálának 40. évfordulójára

2007. április 14.
Vasas Szakszervezeti Szövetség Díszterme
Budapest VIII. ker. Magdolna utca 5 – 7.


A rendezvény fővédnöke:
Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke

Védnöke:
Vass Dániel zeneművész és fotóművész, Breganzóna (Svájc)

Szombat 11 óra: Ünnepélyes megnyitó

A megnyitó beszédet Balogh Béla,
a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke mondja.

A műsort levezeti:
Kóka Rozália előadóművész.
Vass Dániel édesapjára emlékezik.


Előadók:

Dr. Olsvai Imre népzenekutató,
a Vass Lajos Népzenei Szövetség tiszteletbeli elnöke
Berkesi Sándor főiskolai docens, Liszt díjas karnagy
Szatmári Károly, Vass Lajos diáktársa
Tóth Pál József,  Muzsikus Fórum elnöke
Dr. Gerzanics Magdolna népzenekutató
Huszár László a Csemadok képviseletében
Somos Csaba karnagy, Vass Lajos Énekkar
Horváth Géza, Szlovákiai Magyar Pedagógusok
Vass Lajos Kórusának krónikása


Meghívott vendégeink:

A Röpülj Páva Népdalverseny díjat nyert résztvevői:
Budai Ilona, Ferencz Éva, Simon Józsefné,
Holecz Istvánné, Dr. Halmos Béla.


SZÜNET

Ünnepi műsor 16 óra

Közreműködnek:

Kispesti Vass Lajos Iskola kórusa
    Vezényel: Lellei Gáborné

Dr. Halmos Béla
Bencz Gabriella
Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Egyesület (Decs)
Budai Ilona
Virtus Együttes
Simon Józsefné
Bárándi Citerazenekar
Ferencz Éva
Kocka Andrea
Fóti Asszonykórus
Holecz Istvánné
„Bakony Virágai” Népdalkör

SZÜNET

Vasas Művészegyüttes Alapítvány Vass Lajos Kórusa
(Vass Lajos: Három betyár, Lánykérő, Kőrösi Csoma Sándor üzenete)

Vasas Művészegyüttes Alapítvány Vass Lajos Kamarakórusa
(Vass Lajos: Kis karácsonyi ének, Nocturne)

Vezényelnek: Bárd Judit, Somos Csaba
Zongorán közreműködik: Baja Mónika

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa
(Kodály Zoltán: Ének Szent István királyhoz
Vass Lajos - Jókai Mór: Jövendölés
Vass Lajos: Az Úr énnékem őriző pásztorom (23. zsoltár),         Borura derü
Vass Lajos - Csontos Vilmos: Hűség
Vass Lajos-Koncsol László: Bíztató)

Vezényel:
        Józsa Mónika (5 - 6. szám)
        Horváth Géza (2 - 3. szám)
         Tóth Árpád (1. és 4. szám)

Közös éneklés:
Vass Lajos: Három Kussuth nóta
Vezényel: Sapszon Ferenc

Vasas Művészegyüttes Alapítvány Vass Lajos Szimfónikus Zenekara
Vass Lajos: Magyar Koncert

Zenekart betanította: Notis Georgiou
Vezényel: Somos Csaba

Kezdőoldal  »  Archívum  »  Népzenei Konferencia és Népzenei Gála 2007.