OLSVAI IMRE 75 ÉVES


Köszöntöttük  a Vass Lajos Népzenei Verseny Középdöntőjén Kiskunfélegyházán,
2006. március 25-én
közelgő születésnapja alkalmából.


Olsvai Imre 1931. április 2-án született Budapesten.

A Budapesti Zeneakadémián 1956-ban zenetudományi/népzenekutatói, 1958-ban pedig zeneszerzői oklevelet szerzett. Főtanszak tanárai Kodály Zoltán és Szervánszky Endre voltak.

1957-ben a Népművészeti Intézetben (a Hagyományok Háza elődje) lett népzenei ügyek referense. 1958-tól a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjában, 1974-től Zenetudományi Intézetben volt tudományos munkatárs, 1987-től tudományos főmunkatárs.

1998-ban nyugállományba vonult, de tudományos tanácsadóként továbbra is bejár az Intézetbe.

Fő tevékenysége mellett intenzíven foglalkozik oktató-közművelő feladatokkal.
Népzeneismeretet, gyűjtésmódszertant, gyakorlati hagyományőrzést, -ápolást tanít egyetemeken, tanfolyamokon, táborokban.

Tudományos kutatásai során 1947 óta 190 belföldi, horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai helyszínen kb. 7.000 népzenei dallamot gyűjtött, a magyar mellett nemzetiségi, szomszédnépi anyagot is. Eddigi eredményei három önálló kötetben és 20 tanulmányban jelentek meg.

Zeneszerzői munkássága alatt kórusműveket, dalokat, népzenei témákra készített feldolgozásokat, kamaraműveket komponált.

Díjai, kitűntetései:

JÓ EGÉSZSÉGET ÉS TOVÁBBI KITARTÓ MUNKÁT KÍVÁNUNK

IMRE BÁTYÁNKNAK!


Olsvai Imre köszöntése
Olsvai Imre köszöntése Olsvai Imre köszöntése Olsvai Imre köszöntése

A fotókon a rendezvény koordinálására beosztott vezetőségi tagok, – köztük a tisztelt zsűri – köszöntik Olsvai Imrét.

Köszönjük a tiszalöki Cziczer Jánosnak, hogy az általa készített fotók felkerülhettek honlapunkra.

Kezdőoldal  »  Olsvai Imre köszöntése
Az oldal nyomtatása